Honoré de Balzac (Tours, 1799. május 20.- Párizs, 1850. augusztus 18.) francia regényíró, a francia realista regény megteremtőinek egyike, neve a világirodalom legjelentősebb alakjai között szerepel. Hitvallása volt: „Az írónak azt a célt kell maga elé tűznie, hogy erkölcsileg megjavítsa a maga korát, máskülönben csak hiú mulattatója az embereknek.”
Írt a városi életről, a vidéki életről, politikáról, filozófiáról. Nemcsak l’art pour l’art írt, hanem tanító célzattal.
Az Emberi színjáték című műve 95 regényt, elbeszélést tartalmaz, mely mind-mind a társadalom, az emberek kritikája, azaz pontos leírás az akkor vidéki és városi életről, politikáról, hatalomról, pénzről. Nálunk legismertebb a Goriot apó (Le Père Goriot, 1834).
Születésének évfordulója alkalmából kedvenc, Balzactól származó idézeteim gyűjtöttem csokorba. Ezek a gondolatok ma is aktuálisak.
A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.
A nő nem remélt szenvedélye akkor is legyezgeti a férfi hiúságát, ha az asszony nem tetszik neki.
A szenvedély nélküli ember, a tökéletes igaz ember: szörnyalak; angyal, akinek még nem nőttek szárnyai.
A nyelv, a legnagyszerűbb mondatok sora sem lehet oly változatos, oly ékesen szóló, mint a tekintetek beszélgetése és a mosolyok harmóniája.
Aki nem becsüli magát, nem tud egyedül élni.
Mindig önmagunkból indulunk ki, és úgy közeledünk az emberek felé, nem pedig az emberekből kiindulva tartunk önmagunk felé.
Valójában nem elég, ha valaki becsületes ember, szükséges, hogy annak is látsszék.
A rossz megegyezés is többet ér a jó pörnél.
A gyémánt nem ismeri tulajdon értékét.
A nő addig kacér, míg nem szerelmes.
A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban… A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?
Megérezzük, ha valaki szeret bennünket. Az érzés mindenen áthatol, és bejárja a végtelenséget.
Az asszony a szenvedély erejével bontja meg a társadalom rendjét.
Minél nehezebb elérnünk valamely dolgot, annál féktelenebbül vágyódunk utána.
Egy nő kacérsága néha több előnyt nyújt, mint amennyi gyönyört a szerelme adhat.
A nők mindig igazak, mert még legnagyobb hazugságaikban is természetes érzésük parancsának engedelmeskednek.
Ha tetszett a gyűjtemény, oszd meg mással is!
Kövess a FACEBOOK-on is!
Francia érdekességek, infók, életérzésért kövess minket a FACEBOOK-on is.
Kommentek